A mandula maga a finomság.
Magában majszolva nyersen, sósan vagy édesen fogyasztva, mandulatejnek.

2015-ben ültettük el az első 75 darab mandulafát, későbbiekben ehetőségünk nyílt további területekkel bővülni és mostanra 300 mandulafára nőtt az állományunk. A változó fajták ültetésével segítjük a beporzást és a szüretelés is optimálisabb. A legszebb pillanatok egyike amikor kora tavasszal virágozni kezdenek a fák és a szépségük mellet az illatukkal is megörvendeztetnek. Igen van illata, kellemes édes. Ilyenkor kezdődnek az izgalmak is, mivel ebben az időszakban a legérzékenyebb. A korai virágzásnak sajnos az a hátránya, hogy a korai fagyok hatására a teljes termést elveszíthetjük. Az első bizakodásra adó jel amikor megjelennek a pici ’mandulababák’. Ezt követően szoktuk észlelni, hogy szép kis mandulákkal van tele a fa. Ekkor már bizakodhatunk. Nyár vége felé viszont megjelennek a kártevő madarak, akikkel osztozni kell a termésen. Igyekszünk minél hatékonyabban óvni a terméseket mindazok mellet, hogy a madarakat is megóvjuk . A nyári meleg hatására meghasadnak a kopáncsok, ilyenkor már számoljuk a napokat a szüreteléshez. A szüreteléskor nagyon óvatosnak kell lennünk mivel a jövő évi termésrügyek is már ott vannak az ágakon. Ezért csakis kézzel szüretelünk. Szüretelés után leszedjük a kopáncsot és megszárítjuk a termést. Csak ezt követően lehet megtörni a mandulát, így jön ki igazán az aromája. Az ültetéstől szeretettel figyeljük és támogatjuk a növényeinket, éveken át gondozzuk őket az ízletes termés érdekében. Ízletes csemege tud lenni megtörve, valamint sósan.
A mi családi kedvencünk így készül: a barna héjtól megfosztott fehér mandulára egy ici-pici olajat kell szórni majd jól megsózni, ezután alacsony hőfokon, addig pirítani amíg picit megbarnul. Hagyni kell kihűlni, jól záródó üvegbe rakni és utána már csak arra kell figyelni, hogy ne egy nap alatt fogyjon el.
A kedvező élettani hatása is kiemelkedő. 14 szem mandula 100 kcal. Étkezést követően elrágcsálva növeli a teltségérzetet. Magas a Magnézium, B1,B2, B3, B6 vitamin, Kalcium és Vas tartalma. A mandula, ropogós magja az egyik legszélesebb körben fogyasztott dióféle a világon. A fehérje, rost, kálium, foszfor, magnézium és E-vitamin tartalmának jótékony hatása számos egészségügyi előnnyel rendelkezik. Segít megőrizni a bőr egészségét, rosttartalma is támogatja az emésztést. Bár nincsenek meghatározott orvosi irányelvek, amelyek részletezik, hogy mennyi mandula van egy rendszeres adagban, általánosan elfogadott, hogy napi 20-50 g mandula felnőttek számára előnyös a kiegyensúlyozott étrend részeként.